Referencia

"A feltétel nélküli elfogadás, az odafigyelés Kinga részéről alap, s engem ezzel megfogott, számomra ettől hiteles. Azóta a női jóga életem részévé vált. Nőiség terápián is találkoztunk.Ennek eredményeképpen sikerült régi, lezáratlan kapcsolataimat szívből elengedni.Épp a semmi határán vagyok. Kinga pontosan érez, LÁT olyannak, aki az álarc alatt vagy, így segítve az álarc levetését, önmagunk felvállalását, megélését. Hitem egyre erősebb önmagamban, a döntéseim helyességében, s erősebb a bizonyosságom, hogy jól érzékelek másokat. Utat mutat, azonban a lépéseket nekünk kell megtenni. Hála és köszönet érte."

-Marinkás Hajnalka-

 

Először is hálás vagyok a "FÖNTIEKnek", hogy hozzád irányítottak..., a
legjobb helyre kerültem. A kezelések hatására teljesen megváltozott az
életem pozitív irányban. Felszabadultam, visszanyertem régi
önbizalmam,  egyensúlyban vagyok önmagammal és a világgal, úgy érzem
végre teljes életet tudok élni. És ezt neked köszönhetem."

-Matuzsinka Mónika-

 

"Bár még csak 3 hónapja járunk a párommal órára (igen, fiúk is jöhetnek bátran!!!), egyre inkább a rabjaivá válunk. Tetszik a fejlődés, amit hétről hétre elérünk, ahogy a testünk "megadja magát" és engedelmeskedik Kinga akaratának! :)Azt hiszem a lényeg magában a fejlődésben rejlik, abban pedig nincs hiány! Örülök, hogy Rád találtunk! Köszönjük a segítséget, útmutatást, mentorállást!"

-Hegyi Bea-

 

"Magával ragad, meggyötör, felpörget és megnyugtat, és másnapra a hajas fejbőrömig tele vagyok testérzetekkel!!!"Csak így, férfiasan és tömören. :)"

-Gál Barna-

 

Csörgits Kinga...mit is mondhatnék Róla?...
Szárnyakat ad, mikor még azt sem hiszed, hogy repülni fogsz, majd egyszer csak a levegőben találod magad, ahonnan mindent másként látsz. Hihetetlen lehetőségek nyílnak meg előtted, ha képes vagy dolgozni érte...
az út előtted áll, a kérdés csak az, el mersz-e indulni rajta. Köszönöm Kinga, hogy Te voltál az útitársam!
-Jelinkó Orsi-


Facebook

Májusi program

Május 05-06.

Szombat- vasárnap:

Reiki II.

 

Május 11.Péntek:

Reiki klub 

Csoportos meditáció

 

Május 13. Vasárnap:

Női és férfi szerepek; a nőiség megélése

 

Május 18. Péntek:

Női jóga workshop

 

Május 20. Vasárnap:

Süti nap


Blog

csorgits_kinga_blog

Kapcsolat

Csörgits Kinga

06/20-284-99-19

csorgitsmozgas@gmail.com



Designed by:


 

Mezsgye Jóga és Életmód Barlang


Szeretettel köszöntelek honlapomon!           

 

 

Magamról

 

 

 

Csörgits Kinga vagyok, a Mezsgye program vezetője. Egyéni, és csoportos terápiákat vezetek Budapesten. Párhuzamos tanulmányaimnak köszönhetően, szimultán tanultam, és tanulom a test- és légzésmunkát, így a kezeléseken kiemelt helyet kap, a helyes légzés, és annak tudatosítása. A lélegzés folyamatán keresztül nagyon könnyen lépünk kapcsolatba a bennünk és körülöttünk áramló energiatérrel. Ebben az energiatérben rendelkezésünkre áll minden egyéni-és kollektív tudatalatti információ, amely által a gyógyulás, majd fejlődés útjára léphetünk. A program nem véletlenül kapta, a Mezsgye elnevezést. Valóban át kell lépnünk saját határvonalainkon, korlátainkon ahhoz, hogy megtaláljuk önmagunkat.  

                          

Sokszor a hozzám érkezők, problémáikat, valamiféle deformitásként, defektként élik meg. Álljunk meg egy pillanatra, és gondoljuk csak végig. Ha az összes rossz, számunkra nem kívánatos jellemvonástól szempillantás alatt megszabadulhatnánk, mi maradna? Ugyanaz az ember tekintene e vissza a tükörből? A válasz, nem... Így vagyunk tökéletesek. A problémák, megoldandó feladatként jelennek meg az életünkben. De nem azért, hogy gátoljanak, hanem hogy segítsenek bennünket. Pont, mint a fájdalom. Nem szeretjük, ha fáj, ugye? De, ha nem éreznénk fájdalmat, már nem is élnénk. Ahány ember, annyiféle megoldandó életfeladat. ÉS van úgy, nem tudunk egyedül megbirkózni az előttünk tornyosuló nehézségekkel. Ennek oka roppant egyszerű. Nem tudunk egyszerre folyamatban lenni, és segíteni is magunkat. Kell egy tükör. Amelyben megpillantjuk önmagunk. Kell egy révész. Aki keresztülvisz.  A segítő életének legboldogabb pillanata, ha ezt a szerepet rábízzák. Ha az útkereső megnyitja magát, és megtiszteli őt bizalmával. És ha ez megtörténik, a gyógyulás folyamata megállíthatatlanul végbemegy.   

 

Nagyon sok szeretettel várok mindenkit, aki gyógyulni, fejlődni feltöltődni vágyik.

 


Tanulmányok:


BHF  Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola/ Vaisnava Jógamester


TPLI  Transzperszonális Pszichológia és Légzésintézet/ Légzésterapeuta Alt. doktori képzés


Reiki mester/tanár beavatás

 

Reiki mester beavatás

 

Reiki II. beavatás


Reiki I. beavatás

 

Ma uri Intézet/ III. szint

 

Ma uri Intézet/ II. szint

 

Ma uri Intézet/ I. szint

 

 

Mottó:

 


 

"Mindennek menni kell a süllyesztőbe, a cél kíméletlenül követel."

                                                                       

                                                                             -Kapolyi György-

 

 

P1030487

Kapcsolat:

 

Csörgits Kinga

Oktató; terapeuta

 

06/20-284-99-19

 

web: http://www.mezsgye.com/

 

mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.


 

A barlangról


 

1213 Budapest, Damjanich utca 231.

 

2011. szeptemberében hoztam létre ezt a stúdiót. Munkámat a tőlem telhető legmélyebb alázat és szeretet jegyében igyekszem végezni. A honlapon olvasható szolgáltatásokért egyszemélyen felelek, de Mezsgye lassan közösséggé növi ki magát, igy a csapatunk is bővül, hogy ki tudjuk elégiteni az egyre növekvő igényeket. Az új oktatókról-és az általuk kinált szolgáltatásokról hamarosan itt olvashattok. 

 

 



mezsgye1 P110412_170403
mezsgye3 P180312_1307


 

 

„Nem attól félünk leginkább, hogy a kihívásoknak nem tudunk megfelelni. Leginkább attól kell félnünk, hogy erőnk minden mértéket meghalad. A bennünk égő fény ad okot a félelemre, nem pedig a bennünk rejlő sötétség. Azt kérdjük:ki vagyok én egyáltalán, hogy ilyen ragyogó, magával ragadó, tehetséges és fantasztikus merek lenni? De ki vagy akkor, ha nem mersz ez lenni? Isten gyermeke vagy. Ha meghúzod magad, nem szolgálod a világ javát. Semmi köze a megvilágosodásnak ahhoz, ha meghúzod magad, hogy mások magabiztosabbnak érezzék magukat melletted. Arra születtünk, hogy a bennünk lakó Isten dicsőségét a világban megvalósítsuk. Nemcsak néhányunkban él Ő, hanem minden emberben. Ha fényünket felragyogtatjuk, önkéntelenül jelt adunk másoknak, hogy ugyanezt tegyék. Ha megszabadultunk félelmeinktől, már a puszta jelenlétünk is felszabadít másokat.”

 

-Nelson Mandela beiktatási beszéde-

 

 

 

"Nem érdekel, miből élsz. Azt akarom tudni, mire vágysz, és hogy szembe mersz-e nézni a vágyaiddal. Nem érdekel, hány éves vagy. Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj szerelmeidért, álmaidért, és azért a kalandért, hogy életben vagy. Nem érdekel, milyen bolygók köröznek holdad körül. Azt akarom tudni, hogy elérted-e már fájdalmaid középpontját, hogy megnyitottak-e már az élet csalódásai, hogy összezsugorodtál és bezárkóztál-e már a félelemtől, hogy érhet-e még fájdalom. Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e fájdalmamat és fájdalmadat anélkül , hogy elrejtenéd, vagy mindenképpen megváltoztatni akarnád. Azt akarom tudni, hogy tudsz-e örülni nekem és önmagadnak, hogy tudsz-e vadul táncolni, az eksztázistól megrészegedve anélkül, hogy figyelmeztetnél bennünket, legyünk óvatosak, reálisak, és emlékezzünk az emberi mivoltunk korlátaira. Nem érdekel, hogy igazat beszélsz-e. Azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni, hogy hű maradhass önmagadhoz. Hogy elviseled-e a csalódás vádját anélkül, hogy megcsalnád saját lelkedet. Azt akarom tudni, hogy hűséges vagy-e, s ez által megbízható. Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is, ha nem mindennap pompázik, és hogy tudod-e Isten jelenlétéből meríted életed. Azt akarom tudni, hogy tudsz-e kudarcaimmal és kudarcaiddal együtt élni, és a tóparton állva mégis az ezüst Hold felé kiáltani: Igen! Nem érdekel, hol élsz, és mennyi pénzed van. Azt akarom tudni, fel tudsz-e állni a kétségbeesés és a fájdalom éjszakája után, megviselten, sajgó sebekkel, hogy gyermekeidnek megadd mindazt, amire szükségük van. Nem érdekel, ki vagy, és hogy kerültél ide. Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz közepébe, és nem hátrálsz-e meg. Nem érdekel, hol, mit és kitől tanultál. Azt akarom tudni, mi ad neked erőt belülről, amikor kint már minden másnak vége van. Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni önmagaddal, és hogy igazán szereted-e azt a társaságot, melyet üres óráidra magad mellé választottál."



-Oriah Hegyi Álmodó indián törzsfőnök verse-

 

 

 

A honlapon található írások és fotók szerzői jogvédelem alatt állnak! Az alkotó engedélye nélkül tilos azokat akár eredeti, akár szerkesztett formában továbbadni, tárolni, vagy bármilyen módon értékesíteni! 

 



Nem attól félünk leginkább, hogy a kihívásoknak nem tudunk megfelelni.
Leginkább attól kell félnünk, hogy erőnk minden mértéket meghalad. A bennünk égő
fény ad okot a félelemre, nem pedig a bennünk rejlő sötétség.
Azt kérdjük: „Ki vagyok én egyáltalán, hogy ilyen ragyogó, magával ragadó,
tehetséges és fantasztikus merek lenni?” De ki vagy akkor, ha nem mersz ez lenni?
Isten gyermeke vagy. Ha meghúzod magad, nem szolgálod a világ javát. Semmi köze a
megvilágosodásnak ahhoz, ha meghúzod magad, hogy mások magabiztosabbnak érezzék

magukat melletted. Arra születtünk, hogy a bennünk lakó Isten dicsőségét a világban

megvalósítsuk. Nemcsak néhányunkban él Ő, hanem minden emberben. Ha fényünket
felragyogtatjuk, önkéntelenül jelt adunk másoknak, hogy ugyanezt

tegyék. Ha megszabadultunk félelmeinktől, már a puszta jelenlétünk is felszabadít
másokat.

-Nelson Mandela beiktatási beszéde, 1994-